2014. március 26., szerda

Új bioborfajtát mutattak be Szekszárdon

Új bioborfajtát mutattak be szerdán Szekszárdon, amely a Mészáros-Borház Borászati Kft. és a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Intézetének (SZBI) együttműködésében termesztett, a gyakori gombabetegségeknek ellenálló szőlőfajtából készült.

Mészáros Pál, a kft. tulajdonosa a borházban tartott bemutatón elmondta: a borászat és az intézet 94 millió forintos, uniós támogatással zajló nemesítési projektjének keretében két fehér és két vörös bort adó szőlőfajtát termesztenek két kisebb, Szekszárdhoz közeli ültetvényen. A kísérleti fajták járványos körülmények között is ellenállnak a peronoszpórának és a lisztharmatnak.
Az új szőlőfajtákból eddig egy fehér bor került piacra, amely élénk savú, gyümölcsös bor - tette hozzá a mintegy száz hektáron gazdálkodó, tavaly 400 millió forintos árbevételt elért borászati cég tulajdonosa.
Kozma Pál, az SZBI Szölönemesités



Mint mondta, az új fajták elfogadását segíti, hogy 2009-től oltalom alatt álló földrajzi jelzésűként is forgalomba lehet hozni a bioborokat. Egy rosszabb évben hektáronként 100-120 ezer forintot kell a szőlő növényvédelmére fordítani, e fajták értékét növeli, hogy nincs szükség kémiai növényvédelemre.
Azt is megjegyezte: az európai mezőgazdasági területek mindössze két százaléka szőlőültetvény, de a növényvédőszerek 50 százalékát ezeken használják fel. Az uniós Ecophyto terv keretében 2008 és 2018 között felével kell csökkenteni a szőlőültetvényekre kijuttatott növényvédőszerek mennyiségét - tette hozzá.


2014. március 11., kedd

2014. március 6., csütörtök

Rajongói képek

Volvo BM 435 

Dózsa MGTSZ-Szany

Huszár Bertalan fényképe


3x Claas Lexion 440

Huszár Bertalan fényképe

Zetor 5245 Kissné Szekeres Ágnes fényképe


2014. március 3., hétfő

Fendt




Fendt 936 Vario+Vogel&Noot XMS 1000 Vario 

Fendt 828 Vario+Horsch Tiger 6LT


Fendt 828 Vario +Kvenerland BB100

Gazdag TSZ-Zsobok (Fendt 828,936 Vario és még egy tucat tartozék)

Case és Caseval dolgozó cégek

Jegenye határában jártunk ahol ez a szörnyeteg dolgozott

Case 7220






Case MGTSZ-Jegenye


2014. március 2., vasárnap

Deutz-Fahr

Deutz Fahr Agroton TTV 630+Krone Big Pack 1270 XC

Deutz Agro X 720+Jenz HEM 561

Deutz Fahr Agroton TTV 610+Amazone Cirrus 4001

Deutz Fahr Agroton TTV 7250+Strautmann SMK 2001 

Deutz Fahr Agroton 118,JCB 4 XC

Deutz Fahr Agroton 118+Grubber SM 1000


Facebookos Képeink

A traktor(ok) márkája a képek ALATT látható


John Deere 6410

Hürlimann H 510

Kirovets 700

Terrion ATM 7360

John Deere 6230 Premium+Krone Big Pack

Fendt Vario 918

IFA L 60+IFA Pótkocsi

Claas Axion 820

Fendt Favorit 924

Bála hordás Claas Axion 810+IFA Pótkocsi,Zetor rakodó


Facebook-os Képeink

Claas Axion 950


Deutz Fahr Agroton 150+Deutz Fahr MP 235


IFA W 50


IFA-Robur LD 2002 A


Képek

Deutz DX 4.90